Comic-Con 2016 - hírek és előzetes a Marvel's Luke Cage paneljéről
Luke Cage teszi helyre következő alkalommal a rosszfiúkat, így nem csoda, hogy ezt a sorozatot érte a legnagyobb felhajtás.
Luke Cage teszi helyre következő alkalommal a rosszfiúkat, így nem csoda, hogy ezt a sorozatot érte a legnagyobb felhajtás.
A Marvel sorozatos panelje rengeteg érdekességgel szolgált számunkra, köztük megkaptuk a Defenders miniszéria első ízelítőjét is.
Megérkeztek az első ízelítők Vasököl önálló sorozata kapcsán is.
A Luke Cage paneljén hivatalosan bejelentette a Marvel Television, hogy kedvenc vak igazságosztónk ismét megkapja a folytatását.
Korábban már beszámoltunk Amerika Kapitány szobráról, amit a karakter 75. születésnapja alkalmából állítanak - most már képünk is van róla.
Talán már tudjuk is, hogyan fog festeni az Őrült Titán a Bosszúállók várva várt következő két felvonásában.
Már tudjuk, mikor jelenik meg a tengerentúlon az X-Men: Apokalipszis korongokon, de itt vannak a minket érintő extrák is.
A forgatás előrehaladtával a film története is változik, szóval úgy tűnik, elfelejthetjük eddigi információinkat a Ragnarokról.
A Thor: Ragnarok rendezője megmagyarázta, miért nem egy szőke hajú, fehér színésznőt választottak Valkűr szerepére.
A Comic-Conra hangolódva végre először vehetjük szemügyre a Galaxis Őrzői újdonsült felállását, de Strange doki is kapott egy vagány képet.
Mely karaktereket nem használhatja a Marvel saját filmjeiben, és milyen szerepet is játszanának bennük, ha tudnának? Itt a nyolc legfontosabb jelölt.
A film nemezisét alakító Mads Mikkelsen legújabb nyilatkozatában adott választ erre a kérdésre, ami eddig minden Marvel produkciót jellemzett.
Csak jövőre érkezik a FOX első élőszereplős X-Men sorozata, a Légió, de a Marvel TV-vel karöltve máris újabb fába vágták a fejszéjüket.
Forog a Pókember: Hazatérés Atlanta utcáin, de a legfrissebb fotók mellett új információkkal is gazdagodtunk a Sony elnökének hála.
James Gunn, A galaxis őrzői filmek rendezője határozott választ adott arra, hogy melyik stúdió birtokolja jelenleg a gonosz idegen faj, a skrullok jogait.
Újabb hét, újabb magyar feliratos Őszinte előzetes, amit egyszerűen nem lehet kihagyni.
Miközben mindenki a Deadpool 2-re vár, a FOX-nál egyáltalán nincs lazsálás, hiszen nem egy marveles produkció van tervben az elkövetkezendő évekre.
A Marvel Filmes Univerzum Tony Starkját alakító Robert Downey Jr. sem hagyta szó nélkül a hét legnagyobb képregényes hírét: egy 15 éves lány lesz az új Vasember.
Végre lehullott a lepel Mads Mikkelsen rosszfiújáról a hamarosan érkező Doktor Strange moziban.
Amerika Kapitány a Marvel egyik legikonikusabb karaktere, így nem akármit kap 75. születésnapja alkalmából.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.